Vörösmarty Színház
Székesfehérvár, Fő utca 8.
A Vörösmarty Színház épületét 1874. augusztus 22-én ünnepélyes keretek között avatták fel. Az épületet Szkalnitzky Antal tervezte.
Az avatási ünnepségen a Kisfaludy Társaságot Jókai Mór és Gyulai Pál, a Tudományos Akadémiát pedig Arany László és Pulszky Ferenc képviselte. Jókai alkalmi köszöntőjét Laborfalvy Róza mondta el; az avató díszelőadáson Katona József Bánk bánját mutatták be.
A fehérvári színháznak nagy múltja, dicső szerepe volt a magyarországi színjátszás történetében. Színpadán a legkiválóbb magyar színművészek léptek fel: Varsányi Irén, Hegedűs Gyula, Rózsahegyi Kálmán, Ladomerszky Margit, Bajor Gizi. Korunk színésznemzedékének tagjai közül is sokan kezdték pályafutásukat a fehérvári színházban.
A második világháború során, 1944-ben a nagy múltú színház elpusztult, teljesen kiégett. Széleskörű társadalmi összefogás keretében Spránitz Tibor és Hornicsek László tervei alapján a város lakossága újjáépítette a színházat, amely 1962. november 7-én nyitotta meg ismét a kapuit: budapesti Nemzeti Színház mutatta be Vörösmarty Csongor és Tündéjét. Az épület homlokzatán nagyjából megtartotta az 1872-74 között épült színház eklektikus stílusjegyeit, belső terében azonban már akkor is meglepően modern megoldásokat alkalmaztak.
A Vörösmarty Színház 2004-ben ismét teljes felújításon és átépítésen ment keresztül. A négymilliárd forintos rekonstrukció során 3500 köbméter betont, 350 tonna acélt, 160 kilométernyi elektromos és informatikai kábelt, 16 kilométernyi gépészeti csövet, 1900 négyzetméter kőburkolatot használtak fel gyakorlatilag egy vadonatúj teátrum várja a közönséget, hiszen a régi színházból csak a külső főfalak maradtak meg.A korábbi belső elrendezést teljesen szétbontották, a nézőtér visszakapta színházi jellegét, megszűnt az erkély, helyette páholyokat alakítottak ki és az egész nézőtér légkondicionált lett.Csúcstechnikát építettek be a színpadra is: új világítási hidak, új reflektorok, motoros díszlethúzók vették át a korábbi, mára már teljesen elavult színpadtechnika feladatait.A korábbi egyszerű forgószínpadot gyűrűs forgószínpad váltotta fel, ami azt jelenti, hogy a forgó közepe és gyűrűje egymástól függetlenül is mozgatható.